Hallgatói beszámoló a 2018. évi Mentorprogram nyitómegbeszéléséről

A 2018-as Mentorprogram első találkozójára december 19-én került sor. Rövid bemutatkozás után elsősorban a program menetéről beszéltünk. A Mentorprogramban résztvevő konferenciatolmács és másodéves szakfordító- és tolmács szakos hallgatók csoportos és egyéni mentoráláson vesznek részt a januártól március végéig tartó időszakban. A csoportos mentorálás részét képezik a fordítóiroda-látogatások, előadások és konzultációk. A résztvevők a program alatt képzésüknek megfelelő pro bono munkát szereznek és végeznek, lehetőség szerint egy civilszervezet javára, amelytől visszajelzést is kapnak.

A program januári időpontjai a következők:

Január 15. 14:00 Szabadúszás

Január 23. 17:00 Kezdőlépések

Január 30. 17:00 Bírósági fordítás és tolmácsolás

A fennmaradó időben eszmecsere zajlott. Megosztottuk egymással jó és kevésbé kellemes fordítással vagy tolmácsolással kapcsolatos élményeinket, valamint közösen kerestük a megoldásokat, amelyek segítségével az utóbbiakhoz hasonló eseteket sikeresen elkerülhetők a jövőben. Kérdésekben felmerülő bizonytalanságokat is megvitattunk, például azt, mennyire és milyen körülmények közt kell a tolmácsnak az egyes szám első személyhez ragaszkodnia.

Varga Berta konferenciatolmács hallgató