Hallgatói beszámoló Anne Weber német-francia író, műfordító előadásáról

Same, Same, but Different – Vendégünk Anne Weber

2016. október 17.

A Budapesti Francia Intézettel közösen szervezett előadáson a német származású írónő, Anne Weber a hallgatóságnak az idegen nyelv tanulása és fordítói pályája során szerzett tapasztalatairól mesélt. Az írónő az október 12-16. között megrendezett Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár keretében érkezett Magyarországra, és budapesti tartózkodását egy nappal meghosszabbítva hozzánk is ellátogatott.

Anne Weber a Sorbonne-on tanult francia nyelvet és irodalmat, de a Fények Városától később sem tudott elszakadni. Számos kiadónak dolgozik azóta is, párhuzamosan fordít német és francia szerzőket, és saját műveit is ő maga ülteti át a gallok nyelvére. Munkásságát a nyugat-európai irodalmi körök számtalan díjjal honorálták: 2008-ban elnyerte az Európai Fordítói Díjat, és idén is két újabb műfordítói díjjal gazdagodott. Két nyelv, két nép, két kultúra és két történelem mezsgyéjén ingázik folyamatosan, amit a hallgatóság könnyen érzékelhetett, hiszen maga az előadás is váltakozva folyt franciául és németül.

Szimbolikus volt annak a megválasztása is, hogy az írónő mely mondanivalóját melyik nyelven kívánta kifejteni. Az előadás első részéhez, amelyben az idegen nyelv tanulásának nehézségeiről beszélt, a franciát választotta. Igazán lebilincselő metaforákkal szemléltette az anyanyelvéhez, illetve a többi nyelvhez, esetében a franciához való viszonyát, amelyeket valamennyiünk könnyen magáénak érzett. Ki ne tapasztalta volna már azt, hogy akár az a nyelv, amellyel már általános iskola óta gyötrik a szülei, a rendszer, vagy épp a saját lelkiismerete, még ennyi év után is ki-kicsusszan a kezei közül? Hogy egy olyan hajszában vagyunk üldözők, amelyben sohasem érhetjük utol a prédát? De nagyon találó az idegen nyelv elegáns kabáthoz való hasonlítása is: rengetegbe kerül, szeretnénk emelt fővel korzózni benne az irigykedő tekintetek kereszttüzében, de nincsen ránk szabva, le-lecsúszik a vállunkról, megmutatva így pórias öltözékünket.

Az írónő franciául beszélt arról is, mely tulajdonságok szükségesek ahhoz, hogy eltávolodva anyanyelvünk biztos kikötőjétől, egy idegen nyelv tengerén fogjunk tollforgatásba. A legfontosabb dolog pedig, bármilyen szokatlanul is hangzik, a folytonos elégedetlenség. Nem szabad belekényelmesednünk abba az igazán hízelgő helyzetbe, hogy megtaláltuk a saját nyelvezetünket, hiszen így stílusunk hamar ellaposodik, a nyelvi fordulatok pedig kiszámíthatóvá válnak. Ezzel szemben sokkal kívánatosabb, ha hibázunk, mert a kudarcok fejlődésre ösztönöznek, s arra, hogy merjük átlépni határainkat még akkor is, ha az nem kevés kényelmetlenséggel jár.

E gondolatokkal zárult az előadás első, francia nyelven zajló része. A német részben a fordítás során tapasztalt nehézségek hosszú listájából szemezgetett az írónő. Egy viccel indított, amitől a szakma sziszifuszi erőfeszítéseitől megrettenő fordítóhallgatók azonnal felengedtek: „Egy indiai étteremben egy turista kólát kért, de helyette fantát kapott. Reklamációjára a pincér így felelt: Yes, we know it. It’s all the same, same, but different.” A fordítás sem máson, mint a hasonlóságok különböző nyelveken történő kifejezésén alapszik. Az egyik nyelvről a másikra ültetés folyamatában pedig ki a fordító? A szavak és mondatok erdejében magányosan kószáló hegyi vándor, a két part között árut szállító révész, nyelvi rejtélyek felgöngyölítésén erőlködő nyomozó, újabb és újabb szerepeket magára öltő színész – ahogy tetszik!

Én személyesen úgy érzem, valamennyi hasonlat telitalálat. Egy jó fordítás elkészítéséhez elengedhetetlen a szöveg rengetegében való csöndes elmélyülés, a két nyelv közötti kapocs megteremtése és folyamatos fenntartása, a legjobb nyelvi fordulat megtalálásához kellő kitartás, valamint saját személyiségünk levetkőzése, akár megtagadása. Ezeket a tulajdonságokat legtisztább formában természetesen nem kapjuk meg születéskor, hanem fejleszthetőek, és fejleszteni is kell őket, különben úgy járunk, mint az az ember, aki elásta a kapott tálentumát, ezért büntetésül a Gondviselő azt az egyet is elvette tőle.

A kérdésekre Anne Weber páratlan őszinteséggel és nyíltsággal felelt, újfent – kimondva-kimondatlanul – megnyugtatva a fordító hallgatókat, díj ide, nemzetközi hírnév oda, senki sem tökéletes. Az írónő is mind a mai napig izzasztó kihívásokkal találja szemben magát akár a saját könyvének fordítása közben is, egyszerre két dolgot üzenve ezzel nekünk, zöldfülűeknek. Egyrészt megkönnyebbülhetünk, hiszen senki nem várja el tőlünk, hogy már az első szárnypróbálgatásaink remekművek legyenek. Másrészt egyszer s mindenkorra el kell fogadnunk az ősi mondást, miszerint jó pap holtig tanul – a fordító még tovább?

Összességében úgy vélem, igazán kiváló és tartalmas előadáson vehettünk részt, és ezúton szeretnék a hallgatóság nevében is köszönetet mondani a tolmácsoknak, akik színvonalas munkájukkal hozzájárultak az írónő gondolatainak hiánytalan közvetítéséhez.

Galicz Kamilla, két idegennyelvű szakfordító szakos hallgató